De tényleg, már lassan azon gondolkozom, hogy öngyilkos leszek :((
Az történt, hogy Peti tegnap mégis feljött, mert hiányoztam neki meg ő is nekem, és már nem bírta volna a telefonszámlánk az SMS-eket... szóval gyönyörűen indult minden. Peti is hasonlóan érezhetett, mint én, mert mikor elhatároztuk, hogy inkább feljön, akkor már egy üveg hideg pezsgővel érkezett! És ráadásul édeset vett,pedig nem is mondtam neki, hogy én azt szeretem.
Szóval ahogy fogyott a pezsgő, egyre jobban csókolóztunk (ja, azt mondtam már, hogy mennyire jól csókol?) és hát én is egyre inkább bepörögtem, rajta meg kifejezetten látszott a dolog :) Ő is nagyon szerette volna, én meg lassan meggyőztem magam, hogy nem vagyok már kislány, úgyhogy ha ilyen jó, akkor sexelhetek vele, még mielőtt bemutattam volna az Anyukámnak... És akkor beütött a mennykő!
Az a drága csipkebugyi volt rajtam, amit még tavasszal vettem, de eddig nem is hordtam, de amikor már tudtam, hogy Peti feljön, akkor felvettem ;), szóval egy kicsit elveszette Peti a fejét és elkezdte rólam leszaggatni. Tudom, hogy ez romantikusan hangzik, meg más lányoknak biztos tetszik, de én egy kicsit megijedtem - és akkor előjöttek!! :((
Ráadásul még szólni sem tudtam Petinek, olyan gyorsan történt az egész, úgyhogy a kezén lett egy-két seb és hát nagyon megijedt. :((
Komolyan, én még ilyen hangon fiút nem is hallottam sikítani.
Aztán kiderült, hogy tényleg annyira aranyos, hogy ilyen nincs is! Miután megnyugodott, már nevetni is tudott, hogy milyen jó, hogy csak a keze lett sebes, meg nevetve puszilgatott, hogy neki milyen különleges barátnője van... Komolyan, már majdnem engem is meg tudott nyugtatni. De persze azután nemsokkal elment és ma még nem is hívott, meg sms-t sem küldött. Én meg annyira szégyellem magam, hogy még msn-ezni sem mertem neki :((
Soha nem leszek normális és soha nem fogok tudni sexelni egy fiúval sem!! :((